Csak blogolhatnékom van

Címet most nem tudok kitalálni. Ma megkaptam a születésnapi ajándékomat tesóméktól, a könyvet, amire már régen várok. Már el is kezdtem. Túlhaladtam a 100. oldalon. Nem nagy teljesítmény, de csak este kaptam meg (sajnos…ha nem akkor már a felénél is tarthatnék), most viszont már kezdenek égni a szemeim, ezért lassan megyek aludni. Valamilyen szinten tanulgattam azt, ami a suliba kell, de most valahogyan nem tud érdekelni az egész. Novemberben két OKTV-re is megyek, infó és német, de most azok sem érdekelnek. Egyikből sem tudok eleget, szóval csak fölöslegesen fosztom meg magam két délután is 3 órától, amit bármi mással tölthetnék. Még az lenne a jó, ha az elsősegély tanfolyam akkor lenne, amikor az egyik, mert akkor legalább az egyiket megúszhatnám, de nem fogom. Nem érdekel az sem, ha mások jobbra csinálják meg nálam. Tudom, hogy nem vagyok béna belőlük, magamtól több mindenre is képes vagyok/lennék, mint amit most teljesíteni fogok. De most olyan leszarom, hogy milyen lesz hangulatomban vagyok. Ha azt fogják majd hangoztatni mások, hogy nekik mennyivel jobb lett, meg hogy béna vagyok az sem fog érdekelni.
Jövő héten pénteken kosáréjszaka lesz. Várom már, de félek is tőle. Mert azért mégsem vagyok én olyan jó, hogy okot szolgáltassak arra, hogy benne legyek a csapatban. Nem tudom, hogy csak baráti alapon vagy akárhogy is, de benne vagyok és meg fogok próbálni mindent, hogy ne bénázzam el az egészet. Aznap nagyszerű lesz, mert reggel 7-től másnap hajnali 4-5-ig Ócsán leszek és nem tudok hazamenni. Szóval szurkoljon mindenki, hogy jól sikerüljön majd és jó eredményt érjünk el. Meg tényleg, hogy ne bénázzak, mert tudom, hogy Marietta nagyon szereti a kosárlabdát és nem szeretném, hogy miattam legyen majd rossz kedve. Na de erről nem is írok tovább, mindent bele!

És akkor most jöjjön egy kis köszönet nyilvánítás. Ez Annának szól. Felhívta a figyelmem a Buzzer Beat című doramára, ami az egyik legjobb, amit eddig láttam. Aktuális is a kosáréjszaka miatt, mert Naoki kosarazik. Rohadt jól játszik. És ki játsza Naokit? Hát Yamapi Az én kedvenc japánom (L) A csengőhangom most ennek a doramánák a főcímdala. Meg azt is köszönöm, hogy megmutattad a Lovelesst. Az is nagyon tetszik. Örök hála, hogy szóltál nekem erről. Ez most kellett. Mert úgy érzem elkezdtem eltávolodni a valódi énemtől. Egy ideje, mintha kicsit más lennék. De ez most visszaidézte bennem az érzést, hogy milyen is vagyok. Szóval kicsit helyre rázott. Arigatou Anna!

A könyvre visszatérve. Én nem vagyok akkora Twilight fanatikus, de annak ellenére nagyon vártam már az Eclipse-t. Mármint szeretem a filmet, a könyveket, de nem forog minden gondolatom e körül. A falamat nem díszítik Robert Patinsonos poszterek, képek, semmi utalás nincs a könyveken kívül arra, hogy szeretem a történetet. A szobámban mindent maradt a régi. Tele van a falam Kimis, Ferraris poszterekkel, a Hungaroringről szerzett Renaultos plakátokkal, belépőjeggyel és minden mással, ami eddig is ott volt. Semmi Twilight. Most biztos senki sem érti, hogy pontosan mit is akarok. Azt hogy lényegében nekem azért úgymond fontos a történet, mert amíg azt olvasom, addig nem kell a saját életemmel foglalkoznom. Ezért szeretek filmeket is nézni. Mert akkor mások életét nézhetem, beleélhetem magam, a lényeg, hogy nem a sajátom. Mert azzal mindig problémáim vannak. Egy tulajdonságom mindig megmarad. Félek a konfliktusoktól és hogy ki kell állnom magamért. Nekem az nem megy. Ezért is élek olyan visszavonult életet. Fanni egyszer azt mondta, hogy érti mit érzek. Mert nem tudok egyszerre több emberrel beszélni. Egyenként megy, de ha többen vannak az emberek akkor nem. Mert félek, hogy nem fontos másoknak, amit mondani akarok, hogy nem figyel rám oda senki, ezért inkább nem is mondom. Ezért nem vagyok közösségi lény. Valamilyen szinten mindig begubózott életet fogok élni. A zárkózottságom mindig megmarad, nem tudok egyszerre sok ember felé nyitni. De haladok. Kezdek változni, remélem nem rossz irányba.

Ejha ez jó hosszú lesz már… Meg későre is jár, inkább most megyek is és elteszem magam holnapra. Holnap lesz a szünet utolsó napja, az utolsó futam ebben az évben és november 1.

Az időutazó felesége

színes feliratos amerikai romantikus dráma, 110 perc, 2009

szereplő(k):
Eric Bana (Henry DeTamble)
Rachel McAdams (Clare Abshire)
Michelle Nolden (Annette DeTamble)
Ron Livingston (Gomez)
Jane McLean (Charisse)
Brooklynn Proulx (Clare 6 és 8 évesen)
Alex Ferris (Henry 6 évesen)

A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig visszatér. Minden meg is történik köztük, ami hétköznapi szerelmesekkel megtörténhet: csak nem a szokásos sorrendben. De öregen és fiatalon, váratlan helyzetekben és vágyott pillanatokban is nagyon szeretik egymást. Csak két dologtól félnek: nem tudják, közös gyerekük örökli-e a betegséget, és nem tudják, mikor jön a halál. Mert azt tudják, hogyan jön: mindketten látták már a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bármerre sodorhat az idő, az nem hal meg teljesen.

Tegnap voltam barátnőimmel moziban. Az időutazó felesége című filmet néztük meg. A könyvet nem ismertem korábban, és a bemutatóból sem következtettem arra, hogy egy szomorkás történettel kerülök szembe. Azt tudtam, hogy Henry ide-oda utazik az időben, de nagyon nem gondolkodtam el rajta, hogy ez mivel is járhat. Így beültem a filmre, úgy hogy nagyon nem számítottam semmire. Mert nem igazán néztem utána, hogy milyen is pontosan a film. Az a 110 perc egész hosszúnak tűnt. Vagyis annyira nem. Inkább olyan volt, mintha megszűnt volna közben az idő. Az ide-oda utazás az időben az ember időérzékére is hatással van, legalábbis nekem hatással volt. Nem tudom leírni, hogy pontosan mit éreztem közben, aki látta és hasonlót érzett az tudja, hogy miről beszélek, aki látta és nem érezte, az nem tudja. Na ezt most jól leírtam…
A történet szerintem szép. És egyben fájdalmas is. Mert tudják, hogy Henry meg fog halni, de azt nem, hogy mikor, és úgy élni nem lehet valami kellemes. Pontosabban majd tudni fogják, de ez most nem lényeg. Ami elég elszomorító, hogy hogyan hal meg. Azt most nem írom le, hogy azért maradjon valami újdonság azoknak, akik még nem látták, de ezt most olvassák.
Nekem az  jött át a filmből, hogy akit szeretünk az akkor is velünk marad, ha már meghalt. De nem biztos, hogy más is ezt vonta le miután megnézte. Lényegében az igaz szerelemről szól a film, de nem olyan formában, mint a többi filmben.
Szomorú, de mégis vidám és jó film.

Sűrű hétvége (péntek-hétfő)

Nos a hétvégén elég sok volt a tennivaló. Vasárnap és hétfőn búcsú volt nálunk és vasárnap tartottuk meg a szülinapomat is. Pénteken takarítottunk anyával, szombaton pedig majdnem egész nap sütöttünk, de nem volt baj, mert szeretek anyának segíteni. Neki lehet, hogy már gond, mert közben fárasztom a hülyeségeimmel Egyszerűen imádom a szüleimet és a családom többi tagját. Vasárnap jöttek a rokonok, vendégek. Volt nagy ebéd, aztán kimentünk a búcsúba közösen. Én nem vettem semmit. Tesóm vett egy fülbevalót, hogy letesztelje, van-e még fém allergiája. Hétfőn aztán én is vettem egy ugyanolyat, remélem bírni fogja a fülem és nem gyullad be. Eddig csak az aranyat bírta, így már több éve ugyanaz a fülbevalóm és néha jó lenne másik. Este aztán megint kimentünk szüleimmel és tesómékkal a búcsúba. Mindig úgy szoktuk, hogy egyszer a vendégekkel, este együtt, aztán én másnap az itteni barátaimmal. Találkoztam bolyaisokkal is, és még a tavalyi angol tanárommal is, mondjuk vele tavaly is találkoztam.

A hétfőmet aztán csak pihenéssel töltöttem. Játszottam tesóm DS-ével (amire kezdek most kicsit rákattanni, de közben idegbajt kapok, amikor meghalok a Marioval vagy vmi XD ), aztán kettőkor kimentem a búcsúba. Találkoztam Esztivel meg Nikivel, és aztán Hajni is jött. Tettünk pár kört, egyszer dodzsemeztünk (hát lehet, hogy nem így kell írni, de én most így írom) Eszti nyomta a “gázt” én pedig kormányoztam. Jajj már alig várom, hogy legyen jogsim és vezethessek. Mondjuk lehet az nem akkora buli, meg ott nyilván nem az lesz a cél, hogy minél többször menjek neki az embereknek ^^ Most novemberben megyek elsősegély tanfolyamra és vizsgára, ami kell a jogsihoz. A pénzt már gyűjtöm a jogsira, nyárra csak meglesz. Na de eltértem a tárgytól. Niki meg Hajni felültek a brékre (ezt már végképp nem tudom, hogy kell leírni, ezért írom le fonetikusan) mi meg Esztivel néztük őket. Az eső közben elkezdett szitálni, de sebaj. Később elmentünk Nikiékhez, Niki sütivel kínált minket, a többiek ettek, én nem. Elnézést érte, de már aznap ettem egyet és többet már nem kellett volna, meg éhes sem voltam, de biztosan nagyon finomak voltak, mert jól is néztek ki. Aztán kicsit kettéváltunk, Hajni még vett valamilyen ékszert, amit most nem tudok elmagyarázni. Megvártuk Esztiéket, utána ők mentek arra én meg jöttem haza.

Este moképes megbeszélést tartottunk Szandival, Fannival, Mariettával, Tündivel és Edittel. Filmet kell csinálnunk moképre és annak a tartalmát beszéltük meg. És sikerült letennünk filmünk alapköveit. Kicsit sok ötletem van, bocsánatot kérek, ha már túl sok. Csak sokat gondolkodtam rajta és a fejemben tök jól el tudom képzelni. Ha bármelyik ötletemben van valami hiba, vagy mégsem tetszene, nyugodtan szóljatok, nem baj. Azt hiszem ez annak köszönhető, hogy túl sokat álmodozom. Nagyon sokszor képzelek el történeteket és szövöm őket tovább. Általában ez akkor van, amikor zenét hallgatok. Valahogy képeket készítek el a fejemben, aztán már majdnem leforgatok egy filmet is a fejemben XD Ez nem tudom, hogy jó-e vagy rossz. Annyira nem lehet jó, mert lassan többször látom magam álomképekben, mint az életben…

Csütörtökön moziba megyünk Szandival, Mariettával és Fannival. Az időutazó feleségét fogjuk megnézni. Már nagyon várom és kíváncsi vagyok rá. Köszönöm még1x, hogy minket is hívtatok.

Na most asszem ennyi, gyorsan nekikezdek a tételnek, bár úgyis mindjárt mehetek segíteni ebédet csinálni. Mind1..

Legyetek jók, ha tudtok, sziasztok!

/És rájöttem, hogy a napnyugta a kedvenc napszakom, mert ilyenkor a legszebbek a fényviszonyok./

Gotta be somebody

I’m 17 years old.

Ma 17 éves lettem. 22-én születtem, így minden évben megajándékoz engem a suli egy ünnepséggel. Már 11 éve hallgatom végig minden születésnapomon az október 23-ai ünnepségeket. Igazából nem is probléma, de szeretek vele viccelni. Mármint, hogy jajj már, hogy unom, meg kitolás, meg engem ünnepel a suli, meg ilyenek. Most lehet, hogy van, aki nem érti, hogy mire is gondolok. A fogalmazási kézségem az cseppet sem fényes, és érthető. Természetesen nem csak én vagyok az egyetlen, akinek ma van a születésnapja. Boldog születésnapot annak/azoknak. Ez volt az utolsó év, amikor olyan személy volt a suliban, akivel egy napon ünneplem a szülinapomat. Néha azt szeretném, hogy már ne járjon a sulinkba, néha pedig, hogy ne ballagjon el, amíg én sem. Már csak egy évem van ezen az éven kívül hátra itt. Hogy ezután mit fogok csinálni arról fogalmam sincs. Ami elég nagy gond.
Van, amit nagyon lassan sikerül végrehajtanom. A 17. születésnapomra 17-tel lettel könnyebb. Mivel? Az most mind1, folytatom, amit elkezdtem és majd lassan és remélem, hogy biztosan sikerülni is fog.

Itt ismét meg szeretném köszönni mindenkinek, aki ma felköszöntött engem. Jó délelőtt volt. Az ünnepségen jól elbeszélgettünk Mariettával és telepátiával másokkal is XD Most szünet jön. 10 nap itthon De sajnos jó sokat kell majd tanulnom nyelvekből. De hát ez van. Most nem is folytatom tovább.

Köszönöm mindenkinek!

Legjobb és legrosszabb szombat

Ma moziba mentem a barátnőim közül hárommal. Várnunk kellett kicsit kettőjükre, de megvoltunk. Beszélgettünk Mariettával és sóvárogtunk a narancsok után addig. Voltunk mekiben, aztán mehettünk is a filmre. A csúf igazságot néztük meg. Nagyon jó szerintem, most nem elemzem ki, mert ezt most nem filmbemutatós bejegyzésnek szánom. Lehet rajta nevetni, ha egy vicces, könnyű filmre vágysz, akkor nézd meg.
Hazafelé a buszra kb 1 órát kellett várnom, ami elég unalmas volt egyedül a Népligetben, de hát ilyen a menetrend… Próbáltam német szavakat tanulni, de nem igazán ment. Folyton az órát lestem, hogy mennyi idő van még a várakozásból, meg hogy a kuka körül röpködő méhek/darazsak melyike fog megtámadni. Mert engem ugyanis mindig üldözőbe vesznek, a kis szemetek. És félek is tőlük :$ A túloldalon vhol egy család ordibált egymással, az kicsit megrémísztett és kezdem azon gondolkodni, hogy mit csinálnék, ha valami verekedés lenne. Egy angol vagy ki tudja milyen nő odajött hozzám, és megkérdezte, hogy merre van az a busz, ami Bratislavaba megy, én sajnos nem tudtam, így hát mondtam, hogy I don’t know. Ez volt az első eset, hogy be kellett vetnem angol tudásom, mondjuk ez a mondat nem igényel nagy tudást XD De legalább megértettem a kérdést. Gondolkodtam rajta, hogy lehet azt mondom inkább rögtön, hogy nem tudok angolul beszélni és akkor talán nem kérdez semmit, de aztán ezzel a lehetőséggel nem éltem. Aztán a buszon meg a sok szem XD Vagyis nem csak szem, de most mind1, aki tudja tudja, aki nem az nem Ezek ma végig kísértek napomon.

Hazaérve ettem, aztán mosogattam és sikeresen elvágtam az ujjam. Eléggé bevágtam :S Tökre folyt a vér belőle :O De hát csak egy vágás, nem halok bele. Aztán megírtam a biosz puskám és a német tételem. Futni nem futottam, de holnap korán kelek és egész nap aktívan fogok tevékenykedni. De már kezd egyre kevésbé érdekelni. Kezdem megszokni, hogy nekem semmi sem megy. Csődtömeg vagyok és kész. De ilyeneknek is kell lenniük nem? Vannak erősek és gyengék, szépek és csúnyák, okosak és buták, így kerek a világ. Én a bénák sorát erősítem minden szempontból…

Aztán feljöttem msnre. Lehet nem kellett volna. Akkor legalább nyugodt lett volna az éjszakám. Most azon fogok agyalni, hogy kit sértettem meg és kit nem, hogy mit mondhattam volna, ahelyett, amit mondtam. Nem részletezném most a dolgot, mert ez amúgy sem tartozik a nagyvilágra. Meddig lehet tolerálni mások dolgait? Ez itt a kérdés. És válasz az sajnos nem nagyon van. (ez volt a rossz rész)

Arigatou

Nos, tegnap felmentem hosszabb időre msnre. A héten először, mert most már egyre kevesebbet kell fent lennem. Erre rámírtak kb 6-an XD Ide-oda írogattam, így valakit mindig hanyagoltam kis időre. Anna volt Miyavi koncerten, amiért nagyon irígy vagyok rá, de legalább ő láthatott igazi japán sztárt, akinek mellesleg tök jó számai vannak Este mutatott is párat, aminek nagyon örülök. Most azokat is betettem a lejátszási listámba és van egy kis újdonság. Mondhatjuk, hogy Anna az új szám felelősöm Mindig tőle kapom a legjobb japán számokat, magamtól nem hiszem, hogy mindre rátalálnék. Ezt nagyon köszönöm neki és azt is, amit tegnap mondott. Amit írtam rá, azt én is komolyan mondtam. Szóval arigatou Anna

Ma pihenő napot tartottam, tegnap meg pihenő délutánt XD F1, olvasás, alvás és este futás. Futás közben beesteledett. Nagyon hangulatos volt holdfényben futni. Közben ment Miyavi és nem éreztem, hogy fáradnék. Jó volt.

Ami meg az MSN-t illeti, tényleg nem szabad nagyon felmennem, mert Mariettával meg Szandival is órákig tudok beszélni, mégha sokszor csak olvasó is vagyok ^^”

Elég volt.

Kész ennyi. Vége. Sajnos, ha azt csinálom, amihez kedvem van akkor minden rosszra fordul. A mai nap döbbentett rá, hogy mennyire szerencsétlen vagyok. Érzek dolgokat, tudom őket, de nem teszem meg, amit kell. Miért? Hát ez jó kérdés.
Tavaly év végén felvettem faktra az infót és a törit. A törit azért, mert félek az érettségitől és azt hittem, hogy így könnyebb lesz. Azt még nem tudom, hogy az érettségi könnyebb lesz-e, mert az még odébb van. Az tény, hogy nem megy olyan jól a töri tanulása, mint tavaly. Valami hiányzi belőlem hozzá. Pedig tényleg próbálkozom. Hétvégén több, mint 6 órát tanultam a TZ-re és úgy érzem, mintha semmit sem tanultam volna. Remélem, hogy ha ma átnézem megint, akkor holnap sikerülni fog a doga. Infót azért vettem fel, mert kellett egy 5. tantárgy amiből érettségizhetek és szeretem az infót. Ma írtunk dolgozatot és teljesen, 100%-ig biztos vagyok benne, hogy egyes lesz. Teljesen leblokkoltam az agyam, amikor megtudtam, hogy írunk. Minden kiesett. Az is, amit még másik órán könnyen meg tudtam csinálni. Mintha üres lett volna az agyam. Ez lesz életem első dolgozata, amire 0 pontot kapok és az első olyan, amikor az első jegyem 1-es. Senki sem hiszi el nekem, hogy tényleg így van. Máskor tényleg csak azért mondtam, hogy ha nem lesz 5-ös, vagy 4-es, akkor elmondhassam, hogy hát én tényleg azt hittem, hogy 1-es lesz és milyen nagy meglepetés a jobb jegy. De most nem. Tényleg nem írtam szinte semmit a papírra, és amit leírtam az is nagy hülyeség. Amikor leírtam akkor is tudtam, hogy az úgy nem jó, csak leírtam, hogy legalább ne legyen üres a papír. Ennyire még sosem éreztem magam szarul egy dolgozat után. Elsőben még tervben volt az is, hogy rendszergazda leszek és valahol egy nagyon utolsó ötletként mindig ott volt. De így? Sírni tudnék most és azt hiszem fogok is (sőt már megtettem :/ )
OKTV-t ha még lehet akkor lemondanám. Így minek? Minek üljek ott 3 órát, amikor szart se fogok tudni.
Német az más. Abból könnyebb összehozni a pontokat. És talán segít abban, hogy végre nekikezdjek és komolyan vegyem azt is. Mert eddig sajnos nem sok mindent vettem komolyan. Egy dolgot igen, de hiába. Azzal sincs semmi, nem változik semmi.

Annyira belefáradtam mindenbe. Ez az utolsó, hogy kiírom magamból (áh hogy lenne az utolsó…). Kis dolgok, amik összegyűlve már iszonyatosan nagy terhet alkotnak. Tudom, mások most azt gondolják, hogy ő mit ezekről a dolgokról. Mindig mindenki nagyobb dolognak tartja a saját problémáját a másikénál. Lehet, hogy az lehet hogy nem. De a szenvedéssel miért versengenek egyesek? Hogy sajnálják? Nekem nem kell a sajnálat. Csak, hogy végre olyan életem lehessen, amilyet minden elalvás előtt elképzelek. Nem egy teljesen gondtalan életet akarok, csak egy ennél sokkal jobbat.

Nem tudok tullépni a kudarcokon. Örlöm magam miattuk akár több hónapon keresztül is. Külön-külön mindegyikért ennyi ideig. És hiába döntöm el, hogy többet nem… Nem megy. Nem megy a változás. Kedvenc Forma-1-es pilótám Kimi Räikkönen. Nem csak a két szép szeméért, és a szőke hajáért. Azért ahogy vezet, a tehetségért, és hogy ő képes arra, amire én nem. Sokszor hasonlítom magam hozzá, mert kb annyi beszélek, mint ő amikor riporterek kérdezik. Ha a barátaival van akkor ő is sokkal másabb. Én a barátaim között is van, hogy szótlan vagyok. Sőt szinte mindig. Külön-külön tudok sokat beszélni velük is, de egyszerre nem megy. Nem értem miért nem. Miért nem tudok beszélni, ha már nem csak egy ember van ott, hanem több is? A másik dolog, amit irígylek Kimitől, az az hogy nem akad fenn egy rossz versenyen. Megtörtént, változtatni már nem lehet rajta. Inkább előre néz és nem rágódik azon, hogy mi lett volna ha. Én erre sosem leszek képes.

Ezentúl megpróbálok csak a tanulással és egy másik dologgal foglalkozni. Le akarom győzni azt, aki most vagyok. Nem fogok többet netezni, amikor tanulhatnék is. Csak akkor fogok, ha már tényleg mindenre felkészültem. Ez volt az utolsó bejegyzésem, amit akkor írtam, amikor mást kellene csinálnom. Legközelebb csak akkor fogok, amikor aznap már elértem a célomat. Ezt fogom tenni, akár tetszik másoknak akár nem. Előbb magamnak kell megfeleljek, csak aztán másoknak. És most egy olyan videóvaé búcsúzom, aminek a zenéjét most is hallgatom (tesóm szalagavatója óta kutatom és végre megvan) és ami arról a pillanatról szól, aminek hihetetlenül örültem, és azt hiszem, hogy nem csak én, hanem mások is. Legyen még ok arra, hogy ilyen videó készülhessen róla

Kicsivel több, mint egy hónap.

Mit rejt a cím? Kicsivel több, mint egy hónapot adok magamnak. Ebben az 5 és fél hétben hajtani fogom magam amennyire csak bírom. Le kell mondanom dolgokról, de ezt most kell megtennem, mert ha most nem akkor sosem. Sokat mondtam már ezt a mondatot, de most komolyan is gondolom. Ha nem érem el ezalatt az idő alatt azt a kis célt sem, amit ma kitűztem, akkor vége. Feladom. Hiába mondta mindenki, hogy most erősnek kell lenni, nem szabad feladni, mert később nagyon megköszönöm magamnak. Most ha előre nézek, akkor nem ezt látom. De remélem ez az 5 és fél hét valamit megváltoztat és tudom folytatni tovább, mert kell!

Most valószínűleg alig tudja valaki, hogy miről is írogatok itt. Nos… tanulni és edzeni fogok, mint állat. Nem csinálhatom a halasztós dolgot, mert meg fogom bánni. Ez azzal fog járni, hogy hazajövök lecke, tanulás, edzés, fürdés, tanulás, alvás. Délelőtt suli aztán megint ez. Szórakozás? Azt nem sokat hagyhatok magamnak. Igaz ezt is elterveztem már számtalanszor, de most megint elterveztem. Ezek a hetek lesznek azok, amik során hozzászoktatom magam a keményebb dolgokhoz. Muszály lesz időbeosztást csinálnom, hogy egy órám minimum maradjon szabadon este, mert azért a barátaimról nem akarok lemondani. Igaz ott vannak velem délelőtt is, de órán nem lehet beszélni, a szünetek meg kevesek. Egy óra MSN-t be kell iktatnom, mert annyi kikapcsolódás szükséges.

Most ezt így szépen elterveztem, de hogy mi lesz belőle… Megpróbálnom muszály. Nem akarok sem a családomnak, sem magamnak, sem senkinek csalódást okozni. Túl sokat gondolkodom felesleges dolgokon. Egy apróságon is tudom rágni magam napokon keresztül és belülről teljesen leépítem magam. (Mondjuk ez már megtörtént.) De az a baj, hogy nem tudok csak a percnek, a napnak élni. Nem tudok nem gondolkodni a jövőmön, amit most hogy úgy mondjam nagyon szarnak képzelek el.

Na asszem eltértem a tárgytól. Szóval a szülinapomig át kell lépnem egy határt, ha ez nem sikerül akkor nem tudom mit csinálok. Mondanám, hogy feladom, de nem akarom. De mégis, vagy nem. Nem tudom. Majd ha 17 lettem, akkor megírom, hogy feladtam-e vagy sem

*gondolkodik*

Véget ért az első hét a suliban, ami nem volt egy teljes hét, csak 3 rendes tanítási nap. De nekem ez is betett. Reggel ettem itthon nagyon minimálisat, suliban abszolút nem voltam éhes, az almát amit vittem egy-egy napra, azt is csak azért ettem meg, hogy nehogy megütődik és bebarnul, mert akkor már nem finom. Semmi étvágyam nem volt. Itthon sem voltam éhes, csak azért ettem, mert tudom, hogy nem csinálhatom azt, hogy nem eszek. Beteg nem akarok lenni. Olyan szar kedvem volt minden délután, hogy az valami hihetetlen. Semmit nem éreztem, de mégis sokat. Ezt jobban nem tudom leírni. Nagyon rossz volt. Nem akartam a sulit, mert van/vannak olyan/olyanok akiket egyáltalán nem akartam viszont látni, mert akkor megint előjön az a szar érzés. A barátnőim miatt akartam csak suliba menni. Megint látom őket és ez jó, a többi ők pedig nem jó. Érzem, hogy hamarosan megint rámtör a senki vagyok mindenkihez képest érzés. A suli teljesen kiszív belőlem mindent, de tényleg. Most hogy itthon voltam hétvégén jobban is lettem. A tanulás is könnyebben ment. Na de mind1. Sokáig fog ez még tartani….

Etikán mondanunk kellett egy mondatot, amit úgy kellett kezdeni, hogy a nyáron rájöttem… Én ezt mondtam: A nyáron rájöttem, hogy nem vagyok elég nyitott az új dolgok iránt. Tökre így érzem. Egyik osztálytársam rögtön meg is kérdezte a folyosón, hogy milyen dolgokról beszéltem… Mintha annyira érdekelné. Csak kellett volna neki egy úabb dolog, amiről beszélhet másokkal :/ Am meg az új ismerettségektől is tartok, mert mi van, ha hülyének néznek, hülyét csinálok magamból, nem fogadnak el olyannak amilyen vagyok. 2x is lett volna alkalmam az elmúlt két hétben “új” emberekkel találkozni, de nem mentem, mert féltem. Netről már ismerem őket, meg ők is engem valamennyire, de hülye voltam és nem mentem. De legközelebb megyek. Mert ez így nem mehet tovább. Marietta és Szandi is járt nyáron strandbálba és jól érezték magukat, hívtak engem is, de nem mentem, mert szintén féltem. Nem használom ki eléggé az életem, pedig bármikor vége lehet…

Uhh de depis ez most XD A hétvégén megírtam egy német tételt, megírtam minden leckét még pénteken, törit is megtanultam (remélem még holnap is tudni fogom), teljesen kihasználtam minden percet. Megnéztem az excsajok szelleme című filmet is. Tetszett. Tegnap tornáztam is, de nem nagyon fáradtam el. Másfél óra után viszont meguntam, így abbahagytam és inkább néztem a magyar-svéd meccset. Hát gondolom mindenki tudja mire gondolok, amikor azt írom, hogy szívás volt a vége. Hihetetlen, hogy az utolsó másodpercben berúgták azt a gólt…

A jövő hetet remélem túlélem meg a többit is. Hétvégén Monza. Remélem hasonlóan jó lesz, mint az elmúlt futamok.