Visszavonva minden

Visszavonom, amit írtam az előbb. Nem vagyok üres. Túl sok minden fáj most. Csak el akarom nyomni. De nehéz. Most minden szar. A héten már nem hiszem, hogy írok, max hétvégén.

Sziasztok!

Mert írnom kell

A mai nap szörnyű volt számomra és egyben mégsem volt az. Feleltem biszból 2/3-ot kaptam, de úgy hogy Fanni súgott nekem, amit köszönök neki. Aztán németen büntetés szagú szódogát írtunk (ebben a bejegyzésben nem megyek bele a részletekbe, mert sietek), hát azt sem tudtam. Utána drogprevenciós vagy milyen óránk volt, ami engem totál nem érdekelt, mert még az illegális drogokkal sem élek (cigi, alkohol, kávé, stb.). Nem tudom ebben mi vonz másokat, sosem fogom megérteni ezt. Nekem még a néha néha dolog is furcsa, mert abszolút elhatárolódok ezektől a dolgoktól, és még csak nem is vágyom rá, hogy egyszer kipróbáljam. Ezt nem érzem cikinek, ez nem az. Angolon írtunk dogát, az is szar lett. Infón folytattuk Szandival az oktv gyakorló feladatot. Vmi gáz volt vele, még jó, hogy megkérdeztem a tanárt, hogy mi lehet benne a rossz, meg hogy tudok vmit megszűntetni benne, mert elég sok dologra nem figyeltem oda. Nem baj, ma is tanultam valamit. Magyarra nem mentem be, mert megígértem Nikinek, hogy kint maradok vele. Mivel ma volt a német oktv, ezért nem kellett bemenni utolsó két órára, de az infót sose hagynám ki.
Természetesen ekkor ott volt ő is, akit nem nevezek nevén. De nem érdekelt, abszolút nem. Meglepődtem kicsit rajta, vagy talán mégsem. Az amit ma mondtak róla az sem. Nem lettem tőle szomorú, nem éreztem, hogy nekem sosem jön össze semmi (ezt enélkül az infó nélkül is tudom már egy ideje). Szóval lassan mondhatom, hogy túlvagyok rajta. Nem egészen, de részben. Év vége után biztos megszűnik minden mivel valószínű, hogy többet nem is fogom látni. De helyette van más :S Igazából ő is ott volt eddig, csak kicsit a sötétbe húzódva. És ez most szar. Mert… Ő is a sosem lesz semmi kategóriába tartozik és oda is fog tartozni mindig. 2 hét alatt nagyon felerősödtek bennem a dolgok, és sok mindennek tulajdonítottam túl sok jelentőséget. Ő tényleg az, akivel ellenék, de még csak beszélni sem fogok vele többet. Meg ha lehetne valami, akkor sem lehetne semmi. Ezt most senki sem érti szerintem, de nem is baj, mert nem akarok erről beszélni. Nem is tudom ide minek írtam róla, ha már kibírtam eddig, hogy nem róla semmit. Elegem lett mostanra.
Mennek a napok és én mindig csak a szerencsétlen ember vagyok, akin az emberek egy része átgázol, nem veszi figyelembe és csak céljainak teljesítésére használ fel. De ezt már megszoktam. Elégszer volt már benne részem. Most már lassan nem is tudom elképzelni az életet e nélkül. De mostmár le is szarom. Nem érdekel. Engem nem zavar már. Már semmi sem. Annyira üres vagyok most, hogy leírni sem tudom. Nem érzek semmit csak vagyok. Most a zene sem vált ki belőlem semmit. Nem gondolkodom el nagy dolgokon, nem érzek boldogságot, de fájdalmat sem. Csak egy nagy űrt. Ez kb múlt hét péntek óta tart, és nem tudom mikor lesz vége.
Ez a hét szar lesz. Még van egy infó oktv, Goriot apót is el kell olvasnom, de nem tudom mikor fogom, mert időm az nincs rá. Egész hetem be van táblázva, egy szabad percem se lesz. Most is tanulnom kellene már a törit, de egyszerűen nem megy. Csak írok és írok és nem tudom abbahagyni. Hiába az üresség, tudok írni. De ezek csak üres gondolatok.
Most ha valaki keresztüldöfne rajtam valamit akkor az sem fájna. Semmi, de semmi.
A német oktv-m olyan szar lett, hogy azt el nem tudom mondani. De ezt is magamnak köszönhetem. Mert szarok a németre, mióta a gimibe járok. Ha foglalkoztam volna vele rendesen, akkor már lehet most leérettségizhettem volna. És most hol tartok? Hogy a másodnyelvesek kérdeznek tőlem valamit és még arra sem tudok válaszolni. Szar az egész. Fannit annyira irígylem. Iszonyat jó németes. Ő szorgalmas és kitartó. Én nem. Sürgősen keresnem valami jó OKJ-s szakmát, amit nem kell annyira sokáig tanulni, de azért kereshetek vele elég pénzt. Mert egy biztos: én nem fogok egyetemre vagy főiskolára járni. Mert nem vagyok odavaló. Hiába mondja bárki is. Már bánom, hogy nem hallgattam szüleimre és nem mentem a szakközépbe. Mert akkor már tudnám hova mehetnék tovább. És most két pad között ülök a földön minden szempontból.

5 vágyam van. Ebből maximum egy vagy netalántán kettő teljesül. A többi mindig csak vágy és ábránd lesz. Mint minden az életemben. Maradnak az álmaim, amikbe menekülök. Szeretek aludni, mert akkor álmodni és szoktam és álmomban olyanok szerepelnek, olyanok történnek, amik az életben nem.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

De most egyikre sem tudok koncentrálni.

Nagy sóhaj

Most figyelmeztetek mindenkit, hogy ez egy nagyon hosszú bejegyzés lesz. Tegnap voltam fodrásznál, szar lett a hajam, de ezen változtatni már nem tudok. Tegnap láttam a hírt, hogy Kimi jövőre nem lesz a Forma-1-ben és majd talán 2011-ben visszajön. Aztán amikor tanulnom kellett volna elaludtam, és lemaradtam az msnezésről, meg hát ugye nem tanultam. Valahogy éreztem, hogy nekem aludnom kell és a tegnapi nap vezette fel úgymond a mait.

Tudtam, hogy ma nem lesz jó napom. Féltem a töritől, mert nem tanultam, de azt megúsztam. Mokép nem volt, helyette gépezhettünk, de mi Szandival befejeztük az órai munkánkat infóból, meg gyakoroltunk az oktv-re, ami jövő héten szerdán lesz. Az angol dogát is megúsztuk szerencsére, de hétfőn, ha csak egy ember lesz akkor is megíratja. Tesi az jó volt, utána a kosorazásra is mondhatjuk, hogy jó volt. De innen kezdődött a nap árnyékos része. Láttam, hogy ott van és lát, és fáradt voltam és éreztem belül, hogy valami baj lesz. Töri faktról úgymond ellógtunk, de legálisan. Majd hétvégén csinálhatom meg, amit órán kellett volna… Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem megyek megnézni a kosármeccseket. Sajnálom, hogy a fiúk vesztettek. Ketten fáradtak is voltak már, mert ők előtte kosaraztak velünk, azelőtt meg ugye tesink volt.
Mindenki mondja, hogy nincs fontosabb a barátságnál. Ez majdnem teljesen így is van (mert mellette ott van a család). A barátaidra támaszkodhatsz, velük osztod meg mi történt veled, sőt velük is éled át a nagy részét, és még sorolhatnám, hogy mi mindenért fontosak ők. Nekem nagyon fontosak. Mert nélkülük egyedül lennék. Ők azok akik kötik az embereket a többi emberhez. És mit teszel akkor, ha konfliktus van köztük? Ez egy nagyon nehéz dolog. Én mindig kerülöm a konfliktusokat, mert nem tudom őket kezelni. Sőt inkább az van a háttérben, hogy nem akarom, hogy utáljanak az emberek. Ki akarná? Amikor rólad van szó akkor sokkal jobban fel tudod mérni a helyzetet, magadért kell kiállnod, nem másokért (néhány helyzetben másokért, de ezt most ne vegyük ide). Mérlegelni tudod, hogy neked mi fontos abban a dologban. Most nem tudtam mérlegelni rendesen. Mert nem én voltam úgymond az elszenvedője. Már egy ideje nehéz gondolkodás nélkül beszélnem. Mert megbíztak/megbíznak bennem az emberek és sok mindent hallottam. És ami még pluszba van, nem tudom, hogy ezt a jó dolgok közé vegyem vagy a rosszak közé, hogy könnyen észreveszem mások jelzéseit, kifejezéseit, hogy mit mondanak, még ha nem is nekem mondják (nem hallgatózásos dologra kell gondolni), és le tudom olvasni az arcukról, hogy mit gondolnak. Ez valamennyire jó is, mert legalább tudom, hogy mikor kell hallgatnom. Egy ideje már kell. Nem arról van szó, hogy nem örülök annak, hogy megosztják velem mások, azt amit gondolnak, éreznek, stb, mert ez nagyon is jó dolog, mert így tudom, hogy bíznak bennem. Csak már jó ideje, így csak azon voltam, hogy mások problémáját segítsek megoldani, azon töprengtem, hogy másoknak mi jó. A saját ügyeimet, érzéseimet pedig olyan mélyre elástam, hogy nagyon nehéz ledobálni róla a földet. De nem akarom őket elásni, mert lassan szivárognak felfelé a föld mélyéről, és amikor a felszínre kerülnek, akkor pedig még rosszabb. Mert már régen meg kellett volna emésztenem, de nem tudtam.
A mások által elmondott dolgokat pedig eddig be kellett zárnom egy dobozba. De én nem akarok dobozt, földet, és még nem tudom miket. Miért olyan nehéz az embereknek kimondani, amit gondolnak? Miért nem lehet akkor és ott megmondani, higgadtan, és nem hagyni hogy tovább burjánozzon, mint valami nem is tudom én mi. Így elgondolva minden olyan egyszerű, és mégsem az.
Ez a dolog, elgondolkodtatott. A suliba busszal járok. Szeretem azt az egy órát, amit rajta töltök, de egyben utálom is. Ma is nem tudtam, hogy most szeressem vagy utáljam. Mert ilyenkor kinézek az ablakon és gyönyörű, amit látok (ma az volt, sajnos nem mindig az). Az autópályát kisérő erdő, fás rész ilyenkor nagyon szép. Ma sütött a nap. Mindenki tudja, hogy milyen szép színek vannak ősszel. Amikor nézem akkor nem érzem, hogy bármi gond lenne a világgal. Közben mindig hallgatom a zenét. Ma is így tettem. Egy blogról szedtem a zenét (Twilightos vagy nem tudom, de nagyon szép, csak zongora és semmi más). Csak néztem ki az ablakon, hallgattam a zenét, és próbáltam nem gondolkodni, de nem megy. Fejben már megírtam ezt a bejegyzést, de ott sokkal jobban ment. Mintha most minden kiment volna a fejemből. Szóval az a rossz benne, hogy ilyenkor elkezdek gondolkodni, és az nem jó. Mármint jó, de mégsem jó. Jó döntsem már el… De nem tudom eldönteni. Sosem tudok dönteni. Ma egyik osztálytársam megkérdezte (nem tőlem), hogy egy fiú vagy a barátság a fontosabb. Most azt mondanám, hogy a barátság. De ha lenne olyan, aki tényleg …1,2 és olyan, amilyennek hiszem, gondolom, akkor nem tudom. Bizonytalan lennék. Mert ha arra gondolok, hogy megtörténne velem, ami most megtörtént a barátaimmal, akkor valamivel biztosabb pontnak tűnne, a másik választási lehetőség. De ilyen úgysem lesz, szóval ezen kár is gondolkodni. És amúgy is, a barátság sokkal fontosabb dolog.
Most már annyira nem tudom, hogy mit akartam kihozni ebből az egészből. Le akartam írni, hogy mit érzek, gondolok ezzel a dologgal kapcsolatban, de már nem igazán tudom megfogalmazni.
Most vegyük Szandit és Mariettát. Ők olyan barátok, hogy bármit mondhatnak a másiknak, sosem haragszanak meg egymásra, és mindig kitartanak egymás mellett. Az ő kapcsolatukat én nem tudom úgymond megérteni, de ez lehet, hogy így rossz megfogalmazás. Mármint nekem sosem volt ilyen barátom. Mondhatjuk, hogy valamilyen szinten nekem mindig gond volt ezekkel az emberi kapcsolataimmal. Amikor úgy érzem, hogy ő már végre olyan, akkor egy idő után kiderül, hogy lehet mégsem.  Lehet én vagyok ilyen naiv, hogy mindig mindenkinek elhiszek mindent, bízok bennük, aztán lehet, hogy pont ugyanaz történik velem is, mint most kettőjükkel? Nem merek belegondolni sem. Mert akkor az azt jelentené, hogy az eddig eltelt idő hazugság volt. Mi van ha velem is van bajuk csak nem merik, vagy nem akarják megmondani? Nem tudom. Ha így van akkor az mondjuk, hogy szívás, de úgy érzem, hogy nincs így. Remélem jól érzem. Ha pedig nem akkor azt cáfoljátok meg.
Ami mostanában még nagyon rossz, hogy úgy érzem tesómat már egyáltalán nem érdeklem. Mielőtt nem volt barátja még többet foglalkozott velem. Most már szinte semmit. Ne haragudj érte, ha olvasod. De ha én nem kérdeznélek meg téged, és nem lenne a plurk akkor fogalmam sem lenne róla, hogy mi történik veled. És te egyáltalán nem tudod, hogy velem mi van. Mert nem kérdezed. Érdekelellek még egyáltalán? Sokszor van, hogy azt veszem észre, hogy nem is vagy itthon, és akkor hol vagy? Mindig akkor tudom meg, hogy hol leszel, amikor már itt se vagy, vagy már lassan itthon leszel. Nem figyelsz rám, ha beszélek hozzád, hogy sokszor olyan ….-ul válaszolsz. Megértem, ha fáradt vagy a suli miatt, de mások is azok. Ha már a tesómat sem érdeklem, akkor kit érdeklek egyáltalán?!

Akkor kicsit összefoglalva a dolgot, mert nem biztos, hogy teljesen érthető volt a dolog, mert elég kusza lett.
Nem azt akarom, hogy ne mondjátok el nekem a dolgokat, mert azt szeretném, csak mondjátok meg a másiknak is. Vagy ha nem akkor pedig, ne haragudjatok meg érte, ha nem mondom el, amit tudok. Nekem fontos mindegyik barátom. És egyiket sem szeretném elhanyagolni a másik miatt. Valamikor sikerült megteremtenem az egyensúlyt, és az annyira jó volt. Mára valamennyire felborult, de hiszem, akarom hinni, hogy újra létre tudom hozni. Nekem Szandi, Fanni, Marietta, Anna, Niki és a többiek egyaránt fontosak.
Ne haragudjatok egymásra, rám, a világra. Én ha olyan helyzetbe kerülök, akkor mindig megpróbálom magam a másik helyzetébe képzelni. Függetlenné tenni magam és csak arra gondolni, hogy én mit tennék a helyében. Akkor valamivel könyebb a dolog.

Remélem, hogy ezután megint látom majd azt a felhőtlen mosolyt az arcotokon, mint ma, mielőtt elmentem az állomásról.

Pár idézet következik most:

Ha nem létezne megbocsátás, senkinek sem volnának barátai.

Az őszinteség, még ha kétkedésben is nyilvánul meg, a legbecsesebb ajándék, amit barátainktól kaphatunk.

Ezt magamnak szánom, mert tökre illik rám:

- Neked csak az számít, hogy Én. Én. Én. Tudod mit? Most én jövök. Úgyhogy fogd be, és figyelj rám! Undok vagy velem, sértegetsz, és lefitymálod, bármit is teszek, és mindig leszúrsz engem, vagy kiszúrsz velem.
- Tényleg? Hogyha ilyen rossz vagyok hozzád, akkor miért jössz mindig vissza?
- Mert ilyen egy barát, hogy mindig mindent megbocsát.
(Ez a Shrekben volt :O ha valaki tudja melyik résznél, akkor homályosítson majd fel ^^)

“Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.”
(Benjamin Disraeli)(nah ez meg kb megcáfolja sok mondandómat…)

Magamhoz kötöztem egy embert, aki nem tud védekezni ellenem, mert szeret. És én nem szeretem. Ki van szolgáltatva. És ez a legnagyobb bűn. Kiszolgáltatottá tenni valakit. Mert ebben a viszonylatban nem tudhatod, milyen apró mosollyal, apró szóval ölöd meg a másikat.
	Hernádi Gyula

(ezt pedig fordítva értelmezem, mert nem én, hanem ő)

Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe.
	Charlotte Bronte Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön. Kornis Mihály

Nem tudom

Jelenleg nem tudok semmit. Sem azt ami a suliba kell, sem azt, hogy mi van velem, sem semmit.
Én most nem én vagyok. Nem tudom ki ez, de nem én. Vagyis tudom. A régi énem, akit nem akarok viszont érezni/látni stb. Mert utálom őt. Remélem minél hamarabb minden visszaáll a régi kerékvágásba, de erre nem sok esélyt látok. Mert minden változik. Az idő, az emberek, minden.
Most nem tudom, hogy pontosan mit is akartam…

A lényege talán ez, amit most Szanditól lopok, de sajna nem lesz pontos, mert nem emlékszem rendesen: Az élet szenvedés, amit vágyaink okoznak. Vagy valami ilyesmi.

Ami szar még, hogy…,…2 stb.

Egy nagyon jó nap

Nos, azt hittem, hogy az egész hetem egy nagy rakás szar lesz. De nem az lett. Tegnapig olyan voltam, mint a mosott szar kb. Jó ezért nem, de nem voltam mosolygós hangulatomban, de azért volt olyan dolog, aminek örülni tudtam, nem is kicsit. A héten kezdődött az elsősegély tanfolyam. Én is jelentkeztem, mert nyáron/ősszel már szeretnék majd jogosítványt szerezni, és ahhoz kell elsősegély vizsga is. A sulinkba kedvezményesen lehetett járni rá. Csak a vizsga díjat és a tankönyv árát kellett kifizetni, az oktatást nem, így kb a feléért jártam, mint majd mások máshol. Minden nap 2-től kb negyed 5 fél 5-ig volt az oktatás. Reggel én 7-re érek be mindig a suliba, fél hétkor megy a buszom és én pedig fél 6-kor kelek (azért, hogy ha elalszok vmennyire akkor még maradjon egy kis időm). A hét első napján le is késtem életemben először a buszt, de ez most mind1 is. Egy jó napról akarok írni, erre elkezdem taglalni, hogy mi volt eddig rossz.

A mai napon volt a vizsga. Nagyon ideges voltam. Töriből jelentettem is, mert semmit se készültem rá a vizsga miatt. Erre nem feleltünk -.-” Na mind1, így jártam. Moképen semmit sem csináltunk, mert 10-en hiányoztak és hogy akkor nem megyünk tovább. De nem unatkoztunk, mert Peti elkezdte kérdezgetni Manót elsősegélyből és mi is bekapcsolódtunk Fannival, így át tudtuk ismételni. Német unalmas volt, kb semmit sem értettem a szövegből, mondtam is a tanárnak. De nem igazán érdekelt. Angol az szar, volt mint mindig. Nah eddig ez a nap is rossznak tűnik XD De aztán jött a tesi. Most már szeretem a tesiórákat. Ma kosaraztunk és mivel nem volt másnak órája utána, ezért ott maradhattunk. És kb 10-en ott is maradtunk és rohadt jót játszottunk. Először Marietta, Anna, Gergő, Robi csapatában voltam, de aztán vmiért át kellett állnom a másik csapatba. Küzdöttem de tényleg. És nagyon jó volt. Annyira jól éreztem magam közben, hogy gyorsan is tudok futni, hogy nem igazán fáradok és könyebben mozgok. Már csak ezért is megérte/megéri. Valaki nézett minket az ajtóból és most az sem zavart. Talán, ha más állt volna ott akkor az sem. Még a tesióra folyamán átestem Marietta lábán. Nem az ő hibája volt, én nem figyeltem rendesen. Remélem nem rúgtam meg esés közben. Akkor fájt kicsit, de most már csak akkor ha megnyomom és nem látom, hogy lilulna a térdem, szóval nem volt gáz. A cipőm kidörzsölte a lábfejeim belső felét és most vízhólyag van rajta, de ez sem baj, meg a piros cucc, ami van a kezemen az sem. Olyan, mintha odatetoválták volna XD Legalább egy darabig eszembe jut majd róla, hogy milyen nap volt ez. Nemcsak jó, hanem hasznos is volt ez a + tesi, mert így kb másfél órát futottunk folyamatosan (direkt meg sem álltam, csak a végén néha, amikor már nagyon égett a lábam) és ha nem lesz ma már időm tornázni az sem gond.
Utána töri fakton, meg jókat röhögtünk. Ábel érdekesen adta elő feleletét. Szóval ez is jó volt.
Aztán ahogy közeledett a vizsga úgy éreztem magam egyre rosszabbul, mármint még tartott a jó kedvem, csak a kezem meg úgy majdnem mindenem zsibbadt az idegességtől. Hármasával kellett bemenni. Azt hittem 2x is, hogy kész vége emiatt tuti megbuktatnak. És nagy meglepetésemre nem Tök jó fej volt a vizsgáztató, pedig azt hittem, hogy nem lesz az. És most olyan boldog vagyok. Megtettem az első lépést a jogosítvány felé Már ezzel sem kell foglalkoznom. Az osztályunkból mindenkinek sikerült a vizsga. Remélem az utánunk következőknek is sikerült. Nem is nagyon taglalom tovább ezt a napot, mert nem igazán tudom leírni, úgy hogy mások is érezzék milyen jó is volt.

Akik pedig betegek, azoknak jobbulást kívánok, főleg Szandinak!

 

25 óra alvás nélkül

Nos tegnap/ma volt kosáréjszaka. Nem mondom, hogy rossz volt, mert nem volt az. Sajnos 2x vesztettünk és nagy nehezen egyszer nyertünk, így kiestünk. Eléggé lehangoló volt. Sikerült 3x bedobnom a labdát, amin meglepődtem, mert arra számítottam, hogy egysem fog bemenni. De ez a 3 is édes kevés volt…Bosszant, hogy 2x úgy mellé dobtam, hogy csak na. Ezt oldalról fújogással kommentálták is, meg mást is mondtak, de az most mind1. Az a beszólás tovább erősítette bennem, hogy muszály, és most amikor már ennyit elértem nem hagyhatom abba. És bocsi Szandi, hogy azt mondtam, hogy ezért haragszok rád kicsit. Mert igazából nem haragudtam rád. Sokkal inkább az emberekre. És gratulálok, hogy a másik csapattal ilyen jó eredményt értetek el. A mi versenyünket pedig sajnálom, mert szerettem volna, ha nyerünk és Marietta örülne.
Az osztályunk fiú csapata is nagyon jól játszott. Voltak olyan jó meccsek. Volt egy hapsi, akit viszont így kollektíven mondjuk úgy, hogy megutáltunk. Aki felkente az egyik srácot a falra/nézőkre, aki miatt kiállították Ábelt, akiről csak úgy sugárzott a lenézés és a bunkóság. Amikor írtam a pontokat, oda jött hozzám és hozzámszólt. Na mondom… de azt is amilyen fejjel kérdezte. Hát én sem válaszoltam neki kedvesebben, mint ahogy kérdezte XD Amikor odaadta a Mádi a lapot, hogy írjam a pontokat, onnantól kezdve elég gyorsan ment az idő. Szandival felváltva irogattuk, Fanni pedig segített figyelni. A seggünk az már annyira fájt a padon üléstől, hogy az hihetetlen. Amikor álmos szakaszban voltam akkor pedig dőlet belőlem a hülyeség, és olyanokat meséltem, mint amit mások részegen szoktak XD Annával jól elszórakoztattuk egymást a padon ülve. Köszi, hogy hallgathattam a zenét. Igazából annyi minden történt, hogy azt le sem tudom írni, mert akkor nagyon sokáig írhatnék. Mielőtt elmentünk az egyik 12.-es fiú hozzámszólt, igazából csak annyit, hogy mivan?. Nem értettem mit akart, de ma asszem rájöttem. Szóltam Gergőnek az ajtóból, hogy a Gácsi otthagyta az ellenőrzőjét (hát ez Gergőt cseppet sem érdekelte ^^”) és lehet, hogy a srác a saját nevét hallotta az egyik névből. Mert elég hasonló a neve. Na mind1. Aztán amikor kimentem, visszafordultam és becsuktam az ajtót, akkor ki nézett? Hát a pont.pont.pont. Nagyszerű befejezése az estének…
Nikiék hazahoztak engem is. Ezt még egyszer köszönöm. Mire megfürödtem és eljutottam az ágyamig, addigra reggel fél 7 volt.

Jövő hét csuda klassz lesz (elsősegély tanfolyam és vizsga, de lehet, hogy az csak a rákövetkező héten lesz). Aztán majd jönnek az OKTV-k és egy jó lesz csak: az Újhold film.

Na most el is köszönök és elkezdek leckét írni. Sziasztok

Csak blogolhatnékom van

Címet most nem tudok kitalálni. Ma megkaptam a születésnapi ajándékomat tesóméktól, a könyvet, amire már régen várok. Már el is kezdtem. Túlhaladtam a 100. oldalon. Nem nagy teljesítmény, de csak este kaptam meg (sajnos…ha nem akkor már a felénél is tarthatnék), most viszont már kezdenek égni a szemeim, ezért lassan megyek aludni. Valamilyen szinten tanulgattam azt, ami a suliba kell, de most valahogyan nem tud érdekelni az egész. Novemberben két OKTV-re is megyek, infó és német, de most azok sem érdekelnek. Egyikből sem tudok eleget, szóval csak fölöslegesen fosztom meg magam két délután is 3 órától, amit bármi mással tölthetnék. Még az lenne a jó, ha az elsősegély tanfolyam akkor lenne, amikor az egyik, mert akkor legalább az egyiket megúszhatnám, de nem fogom. Nem érdekel az sem, ha mások jobbra csinálják meg nálam. Tudom, hogy nem vagyok béna belőlük, magamtól több mindenre is képes vagyok/lennék, mint amit most teljesíteni fogok. De most olyan leszarom, hogy milyen lesz hangulatomban vagyok. Ha azt fogják majd hangoztatni mások, hogy nekik mennyivel jobb lett, meg hogy béna vagyok az sem fog érdekelni.
Jövő héten pénteken kosáréjszaka lesz. Várom már, de félek is tőle. Mert azért mégsem vagyok én olyan jó, hogy okot szolgáltassak arra, hogy benne legyek a csapatban. Nem tudom, hogy csak baráti alapon vagy akárhogy is, de benne vagyok és meg fogok próbálni mindent, hogy ne bénázzam el az egészet. Aznap nagyszerű lesz, mert reggel 7-től másnap hajnali 4-5-ig Ócsán leszek és nem tudok hazamenni. Szóval szurkoljon mindenki, hogy jól sikerüljön majd és jó eredményt érjünk el. Meg tényleg, hogy ne bénázzak, mert tudom, hogy Marietta nagyon szereti a kosárlabdát és nem szeretném, hogy miattam legyen majd rossz kedve. Na de erről nem is írok tovább, mindent bele!

És akkor most jöjjön egy kis köszönet nyilvánítás. Ez Annának szól. Felhívta a figyelmem a Buzzer Beat című doramára, ami az egyik legjobb, amit eddig láttam. Aktuális is a kosáréjszaka miatt, mert Naoki kosarazik. Rohadt jól játszik. És ki játsza Naokit? Hát Yamapi Az én kedvenc japánom (L) A csengőhangom most ennek a doramánák a főcímdala. Meg azt is köszönöm, hogy megmutattad a Lovelesst. Az is nagyon tetszik. Örök hála, hogy szóltál nekem erről. Ez most kellett. Mert úgy érzem elkezdtem eltávolodni a valódi énemtől. Egy ideje, mintha kicsit más lennék. De ez most visszaidézte bennem az érzést, hogy milyen is vagyok. Szóval kicsit helyre rázott. Arigatou Anna!

A könyvre visszatérve. Én nem vagyok akkora Twilight fanatikus, de annak ellenére nagyon vártam már az Eclipse-t. Mármint szeretem a filmet, a könyveket, de nem forog minden gondolatom e körül. A falamat nem díszítik Robert Patinsonos poszterek, képek, semmi utalás nincs a könyveken kívül arra, hogy szeretem a történetet. A szobámban mindent maradt a régi. Tele van a falam Kimis, Ferraris poszterekkel, a Hungaroringről szerzett Renaultos plakátokkal, belépőjeggyel és minden mással, ami eddig is ott volt. Semmi Twilight. Most biztos senki sem érti, hogy pontosan mit is akarok. Azt hogy lényegében nekem azért úgymond fontos a történet, mert amíg azt olvasom, addig nem kell a saját életemmel foglalkoznom. Ezért szeretek filmeket is nézni. Mert akkor mások életét nézhetem, beleélhetem magam, a lényeg, hogy nem a sajátom. Mert azzal mindig problémáim vannak. Egy tulajdonságom mindig megmarad. Félek a konfliktusoktól és hogy ki kell állnom magamért. Nekem az nem megy. Ezért is élek olyan visszavonult életet. Fanni egyszer azt mondta, hogy érti mit érzek. Mert nem tudok egyszerre több emberrel beszélni. Egyenként megy, de ha többen vannak az emberek akkor nem. Mert félek, hogy nem fontos másoknak, amit mondani akarok, hogy nem figyel rám oda senki, ezért inkább nem is mondom. Ezért nem vagyok közösségi lény. Valamilyen szinten mindig begubózott életet fogok élni. A zárkózottságom mindig megmarad, nem tudok egyszerre sok ember felé nyitni. De haladok. Kezdek változni, remélem nem rossz irányba.

Ejha ez jó hosszú lesz már… Meg későre is jár, inkább most megyek is és elteszem magam holnapra. Holnap lesz a szünet utolsó napja, az utolsó futam ebben az évben és november 1.

Az időutazó felesége

színes feliratos amerikai romantikus dráma, 110 perc, 2009

szereplő(k):
Eric Bana (Henry DeTamble)
Rachel McAdams (Clare Abshire)
Michelle Nolden (Annette DeTamble)
Ron Livingston (Gomez)
Jane McLean (Charisse)
Brooklynn Proulx (Clare 6 és 8 évesen)
Alex Ferris (Henry 6 évesen)

A férfi harminc éves volt, amikor találkoztak, a lány csak hat. A férfi harminc éves volt, amikor összeházasodtak, a lány huszonkettő. A férfi különleges genetikai hibával született: előre megjósolhatatlan pillanatokban, irányíthatatlanul kizuhan a saját korából, és egy más korban, más helyen jelenik meg, hogy azután előbb-utóbb visszasodródjon félbeszakított életébe. Egyetlen biztos pontja a lány, akihez mindig visszatér. Minden meg is történik köztük, ami hétköznapi szerelmesekkel megtörténhet: csak nem a szokásos sorrendben. De öregen és fiatalon, váratlan helyzetekben és vágyott pillanatokban is nagyon szeretik egymást. Csak két dologtól félnek: nem tudják, közös gyerekük örökli-e a betegséget, és nem tudják, mikor jön a halál. Mert azt tudják, hogyan jön: mindketten látták már a férfit lőtt sebbel meghalni. Igaz, akit bármerre sodorhat az idő, az nem hal meg teljesen.

Tegnap voltam barátnőimmel moziban. Az időutazó felesége című filmet néztük meg. A könyvet nem ismertem korábban, és a bemutatóból sem következtettem arra, hogy egy szomorkás történettel kerülök szembe. Azt tudtam, hogy Henry ide-oda utazik az időben, de nagyon nem gondolkodtam el rajta, hogy ez mivel is járhat. Így beültem a filmre, úgy hogy nagyon nem számítottam semmire. Mert nem igazán néztem utána, hogy milyen is pontosan a film. Az a 110 perc egész hosszúnak tűnt. Vagyis annyira nem. Inkább olyan volt, mintha megszűnt volna közben az idő. Az ide-oda utazás az időben az ember időérzékére is hatással van, legalábbis nekem hatással volt. Nem tudom leírni, hogy pontosan mit éreztem közben, aki látta és hasonlót érzett az tudja, hogy miről beszélek, aki látta és nem érezte, az nem tudja. Na ezt most jól leírtam…
A történet szerintem szép. És egyben fájdalmas is. Mert tudják, hogy Henry meg fog halni, de azt nem, hogy mikor, és úgy élni nem lehet valami kellemes. Pontosabban majd tudni fogják, de ez most nem lényeg. Ami elég elszomorító, hogy hogyan hal meg. Azt most nem írom le, hogy azért maradjon valami újdonság azoknak, akik még nem látták, de ezt most olvassák.
Nekem az  jött át a filmből, hogy akit szeretünk az akkor is velünk marad, ha már meghalt. De nem biztos, hogy más is ezt vonta le miután megnézte. Lényegében az igaz szerelemről szól a film, de nem olyan formában, mint a többi filmben.
Szomorú, de mégis vidám és jó film.

Sűrű hétvége (péntek-hétfő)

Nos a hétvégén elég sok volt a tennivaló. Vasárnap és hétfőn búcsú volt nálunk és vasárnap tartottuk meg a szülinapomat is. Pénteken takarítottunk anyával, szombaton pedig majdnem egész nap sütöttünk, de nem volt baj, mert szeretek anyának segíteni. Neki lehet, hogy már gond, mert közben fárasztom a hülyeségeimmel Egyszerűen imádom a szüleimet és a családom többi tagját. Vasárnap jöttek a rokonok, vendégek. Volt nagy ebéd, aztán kimentünk a búcsúba közösen. Én nem vettem semmit. Tesóm vett egy fülbevalót, hogy letesztelje, van-e még fém allergiája. Hétfőn aztán én is vettem egy ugyanolyat, remélem bírni fogja a fülem és nem gyullad be. Eddig csak az aranyat bírta, így már több éve ugyanaz a fülbevalóm és néha jó lenne másik. Este aztán megint kimentünk szüleimmel és tesómékkal a búcsúba. Mindig úgy szoktuk, hogy egyszer a vendégekkel, este együtt, aztán én másnap az itteni barátaimmal. Találkoztam bolyaisokkal is, és még a tavalyi angol tanárommal is, mondjuk vele tavaly is találkoztam.

A hétfőmet aztán csak pihenéssel töltöttem. Játszottam tesóm DS-ével (amire kezdek most kicsit rákattanni, de közben idegbajt kapok, amikor meghalok a Marioval vagy vmi XD ), aztán kettőkor kimentem a búcsúba. Találkoztam Esztivel meg Nikivel, és aztán Hajni is jött. Tettünk pár kört, egyszer dodzsemeztünk (hát lehet, hogy nem így kell írni, de én most így írom) Eszti nyomta a “gázt” én pedig kormányoztam. Jajj már alig várom, hogy legyen jogsim és vezethessek. Mondjuk lehet az nem akkora buli, meg ott nyilván nem az lesz a cél, hogy minél többször menjek neki az embereknek ^^ Most novemberben megyek elsősegély tanfolyamra és vizsgára, ami kell a jogsihoz. A pénzt már gyűjtöm a jogsira, nyárra csak meglesz. Na de eltértem a tárgytól. Niki meg Hajni felültek a brékre (ezt már végképp nem tudom, hogy kell leírni, ezért írom le fonetikusan) mi meg Esztivel néztük őket. Az eső közben elkezdett szitálni, de sebaj. Később elmentünk Nikiékhez, Niki sütivel kínált minket, a többiek ettek, én nem. Elnézést érte, de már aznap ettem egyet és többet már nem kellett volna, meg éhes sem voltam, de biztosan nagyon finomak voltak, mert jól is néztek ki. Aztán kicsit kettéváltunk, Hajni még vett valamilyen ékszert, amit most nem tudok elmagyarázni. Megvártuk Esztiéket, utána ők mentek arra én meg jöttem haza.

Este moképes megbeszélést tartottunk Szandival, Fannival, Mariettával, Tündivel és Edittel. Filmet kell csinálnunk moképre és annak a tartalmát beszéltük meg. És sikerült letennünk filmünk alapköveit. Kicsit sok ötletem van, bocsánatot kérek, ha már túl sok. Csak sokat gondolkodtam rajta és a fejemben tök jól el tudom képzelni. Ha bármelyik ötletemben van valami hiba, vagy mégsem tetszene, nyugodtan szóljatok, nem baj. Azt hiszem ez annak köszönhető, hogy túl sokat álmodozom. Nagyon sokszor képzelek el történeteket és szövöm őket tovább. Általában ez akkor van, amikor zenét hallgatok. Valahogy képeket készítek el a fejemben, aztán már majdnem leforgatok egy filmet is a fejemben XD Ez nem tudom, hogy jó-e vagy rossz. Annyira nem lehet jó, mert lassan többször látom magam álomképekben, mint az életben…

Csütörtökön moziba megyünk Szandival, Mariettával és Fannival. Az időutazó feleségét fogjuk megnézni. Már nagyon várom és kíváncsi vagyok rá. Köszönöm még1x, hogy minket is hívtatok.

Na most asszem ennyi, gyorsan nekikezdek a tételnek, bár úgyis mindjárt mehetek segíteni ebédet csinálni. Mind1..

Legyetek jók, ha tudtok, sziasztok!

/És rájöttem, hogy a napnyugta a kedvenc napszakom, mert ilyenkor a legszebbek a fényviszonyok./

Gotta be somebody